Ma reggel éppen Szirom hátán lovagoltam, amikor furcsa érzés hasított belém. Olyan volt, mint egy felismerés, egy jó érzéssel eltöltő felismerés. Az utóbbi pár hónapban lényegesen jobban éreztem magam, pánik ide vagy oda. Nem fogom szépíteni: gyakran rám törnek még a tünetek, mint a szédülés, a fejfájás, fáradtság, enyhe remegés vagy hőhullámok. S a napsütésben, lovak között, a szártartásra koncentrálva mosolyogva gondoltam arra: mi van ha sohasem tűnnek el végleg? Mi van, ha életem végéig velem maradnak?
Ha így áll a dolog, hát maradjanak. Már nem rémisztenek halálra, hiszen túléltem azokat a helyzeteket is, amikor úgy éreztem már nem bírom tovább, hogy feladom és sodródom, lesz ami lesz. De nem így történt és ez megerősítette bennem a tudatot, hogy sebezhetően, tökéletlenül is képes vagyok bármire, amit szeretnék.
A héten nemcsak lovagoltam, de mindez kiegészült egy három napos lovas táborral, ami a nyaram egyik csodás élménye volt. Innen is köszönöm a táboros társaknak és a gyerekeknek, hogy befogadtak és megértettek. Fura volt ilyen kevéske tapasztalattal okítani a kicsiket, de csodás feladatnak bizonyult. A sok mosoly, a sok-sok kérés, ölelés és az, hogy tanító néninek-, edző néninek hívtak, felvillanyozott. Fizikailag fáradt voltam, mégis lélekben azt éreztem, hogy repülök. Megtapasztaltam, hogy gyakran a szeretet, a lelkesedés és a szenvedély képesek előbbre vinni az embert, pénz, hatalom vagy egyéb nélkül is. Felelősséget vállalni, segíteni másoknak, s egész nap lovakkal együtt lenni. Na ez nekem való volt.
Szó, mi szó csak arra szeretnék kilyukadni, hogy mindez idáig észre sem vettem, hogy a lovak és a lovaglás milyen hatással voltak rám. Ez az egyik dolog, amire bármilyen körülmények között van energiám, kedvem. Sőt, szükségét érzem, hogy csináljam. Egy darabig nem is foglalkoztam ennek mélyebb jelentőségével. Egyszerűen csak élvezni akartam, magamra fordítani ezt az időt és magam mögött hagyni a szorongást. Nem szerettem volna ugyan átvezetni Jázminra vagy bármelyik lóra, amelyen ültem, de néha így jött össze.
Jázmin és a többi ló, no meg a kis lovas udvar a Csíksomlyói hegy lábánál segítettek abban, hogy ismét kapcsolódjak a természethez, s ezáltal önmagamhoz. Fura ezt így leírni, hiszen közhelyesnek tűnhet, de így van. A mindennapokban gyakran elnyomjuk ősi természetünket, amely az egyszerűségre, békére és harmóniára törekszik. Ennek visszaállítására pedig a legjobb módszer, ha hagyjuk a kütyüket, a szűk szobákat és kimegyünk. A friss levegőre, állatok közé, lehetnek azok tehenek is, nem számít. Az ő ösztönös viselkedésük és egyszerűségük sok mindenre megtaníthatnak.
Számomra Jázmin és a lovak jelentettek egyfajta indító megoldást. Nem úgy értem, hogy miattuk gyógyulok. Nem. Magam miatt teszem, száz százalékban, de általuk értek meg sokmindent az élettel és magammal kapcsolatban. Reményt adtak és elindítottak egy úton, ami őszinte leszek: még gőzöm sincs, hogy hová vezet, de nagyon élvezem. A lovaglás egyre izgalmasabbá válik, hiszen elkezdtem megtanulni a szabad ügetést és nemsokára terepre is kimegyünk. Itt már nagyobb koncentrációra és bizalomra van szükség, ami a lóval való kapcsolatot illeti. Úgy érzem szükségem volt ennyi időre, hogy eljussak idáig. Mostmár felkészültnek érzem magam a "terepre", úgy a lovaglásban, mint az életben.
A lépteim még bizonytalanok, a kezem olykor remeg Jázmint irányítva. De hova tovább többször engedem neki és az életnek, hogy vigyenek a maguk útján, hisz tudják mi a teendő. Egyre többször sikerül elfogadnom, hogy nem kell mindent irányítanom és így még csodálatosabb az életem. Egyre csodálatosabb. Rengeteg feladat vár még rám, sok-sok olyasmi fog érni, ami talán pánikot kelthet bennem, de hát jöjjenek. Tárt karokkal fogadom ezt és elfogadom, mert ez az élet része.
Talán az én kis pánikom életem végéig elkísér engem, de nem bánom. Sosem leszek egyedül. Mert a pánikom is én vagyok, s minden részemet szeretnem kell. Az idő múlásával pedig megtanulom ezt is egyre inkább megszeretni. Ami nem öl meg, az megerősít. S bár sokszor nem látszik rajtam: sosem éreztem magam ennél erősebbnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése