Az elmúlt héten ismét újranéztem a Harry Potter sorozatot. Már számtalanszor láttam a filmeket és minden könyvet elolvastam, még tinédzser koromban. Sosem unom meg és majdnem minden évben megnézem őket egyszer, ha alkalom adódik rá. Mikor Angliában éltem nem szalasztottam el a lehetőséget, hogy elmenjek egy varázslós boltban, Londonban a vasútállomáson és meglátogattam a kilenc és háromnegyedik vágányt is. Életre szóló élmény volt, s nem sok tartott vissza attól, hogy megvegyem Dumbledore híres bodza-pálcáját.
Mindig elsírom magam a tragikus jelenetek láttán, pedig tudom, hogy mire kell számítanom. Tudom, hogy mi fog történni, mégis izgatottan várom a fejleményeket. Aztán ennyi év után rájöttem arra, hogy miért szeretem annyira Harry Potter történetét. Mert bár látványos körülmények között, de arról szól, amiről valójában az élet és az üzenete örök érvényű marad, mindegy hogy mennyi idő telik el. Fel sem foghatom az írónő kreativitását és fantáziáját, hiszen olyat alkotott, amire azóta sem volt képes senki. Igen, egyértelmű már számomra, hogy a klasszikusokért rajongok, habár J.K. Rowling kortárs-szerző.
Na szóval. Adott egy árva, vézna kisfiú, akivel senki sem törődik. Habár rokonaival él, mássága miatt megvetik őt és durván bánnak vele. Teljesen egyedül van a világban, mégis igyekszik élni az életét. Aztán kiderül róla, hogy más, mint a többiek, hogy különc és hogy gyakorlatilag nem is abban a közegben szocializálódik, ahol kellene. Azt hiszem eddig mindenki számára ismerős a történet: mert mindannyiunk életében eljön a pillanat, amikor rádöbbenünk erre. Varázslat és bűbájok nélkül. Nem fogom ecsetelni a részleteket, hiszen mindenki ismeri a történetet, s elsőre úgy gondolnánk ez is csak egy elcsépelt, sablon sztori: a jó legyőzi a gonoszt, a fiú megkapja a lányt, happy end és vége. Pedig sokkal több van mögötte, csak ennek megértéséhez figyelni kell, újra és újra. Akár csak a való életben.
Harry nem rendelkezik különleges képességekkel, csupán csak bátor, szeretetre éhes és elfogad. Zokszó nélkül cipeli a hátán a keresztet, amit kapott és önzetlenül segít másokon, elfogadja a megváltozhatatlant. Nem mentes a hibáktól, tévedésektől, rossz döntésektől. Nem gazdag vagy jóképű különösebben, mégis megtalálja a helyét. Célja pedig nem az, hogy hírnevet szerezzen vagy kézzel fogható dolgokat. Egyet akar: megtalálni a családot, ahol szeretik és elfogadják, hiszen sosem volt része benne.
A történet előre haladtával sorra veszíti el szeretteit, vagy azokat, akikre úgy érzi bármikor támaszkodhatna. A sors nem igazán kegyes hozzá, mégis megtanulja azt értékelni, ami megadatott neki. Tudom, hogy minden motivációs könyv és anyag ezt ecseteli, ezt hangsúlyozza és sokszor elegünk van ezekből. De ha tényleg ez a lényeg? Ismétlés a tudás atyja... vagy mi.
Harry szívhez szóló élete csupán annyit akar elmondani nekünk tehát, hogy mindegy hogy kik vagyunk, mivel rendelkezünk vagy éppen milyen rossz döntéseket hoztunk: mert így is szeretnek. Nem többről szól, csak ennyiről. Nehézségek, gondok, problémák mindig lesznek. Azok csak jönnek és mennek. A fontos az, hogy bízunk-e annyira magunkban, hogy néha napján összetörjünk, elfogadjuk a segítséget és másokra támaszkodjunk? Ahogyan Dumbledore mondta: A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése