Jázmin pihenő szabadságon van, nagyjából két hete. Tudtam, hogy nem fogom látni egy ideig, de ez nem szomorított el, mert a legjobbat akartam neki: hogy pihenjen és szabadon szaladgálhasson. Reménykedem benne, hogy a kis vékony hasa megtelt már és kerekebb, mint volt. De ha nem az sem baj, mert úgy szeretem őt ahogyan van. Nem számít, hogy vékony, soványka vagy éppen nincs jó kedve. Mert ez oda-vissza működik, s ezért hálás vagyok Jázminnak.
Kicsit izgultam, hogy hogyan alakul majd ez a két hét, s aztán megismerkedtem Szirommal, aki fiatalabb és erősebb, mint az én kis vénasszonyom. De mindez nem számít, mert nem hasonlítgatom őket egymáshoz. Mindketten egyéniségek és különlegesek. Szirom nagyon csendes, jámbor lovacska és nagyon kedves volt velem az első perctől. Nem szaladt el előlem, odadugta a kis fejét hozzám és falatról-falatra kellett oda adnom neki a répát. Nagyszerűen tudtunk együtt dolgozni mindkét alkalommal. Szirom csak rá tett egy lapáttal a magabiztosságomra és hogy nem vagyok reménytelen eset.
Tegnap őrjítően meleg volt, az eddigi időjáráshoz képest. Vékony cuccban lovagoltam, kellemes érzés volt. S egyre több mindent kell csinálnom a lovon, legyen az Rudi, Jázmin vagy Szirom. Egyre nehezebbek a feladatok, de régóta először nem félek ezektől a dolgoktól. Nem félek a nehéztől, a kihívásoktól. Sőt, talán ez az életem egyetlen olyan területe, ahol valóságosan szomjazom a nehéz feladatokat. Nem is beszélve az edzőmről, aki csodálatos ember és aki észrevétlenül, de nemcsak a lovaglás művészetének elsajátításában segít nekem. Megvettem a szokásos adag kis répát a boltban és elindultam a lovardába. Szeretem ezt a pillanatot, mert tudom bármi történjék is: ez feltölt ismét energiával és élettel, amivel túlélhetek.
Nagyon meleg volt és tűzően sütött a nap, de nagyon örültem neki. Ilyen idő dukál a lovagláshoz. Szirom is várt, mint minden ló, ő is a zsebemet kezdte turkálni jutalomfalat után. Már gyorsabban sétált mellettem a bemelegítés során, talán már jobban kedvelt, mint első alakalommal. A szabadlovaglás első ízben nagyon megijesztett. Nem voltam eléggé határozott és nem voltam biztos magamban, ezért az irányítás sem ment. De mostmár belejöttem. És a lovak érzik ezt. Nem főnökként viselkedem velük, egyszerűen csak partnerként, mert csak így tud működni a dolog.
Talán az életben, önmagunkhoz is így kellene viszonyulnunk: nem leküzdeni kell magunkat, csak egyszerűen elfogadni azt, akik vagyunk.
Csodás délelőttöt töltöttem Szirommal és a többi lóval, na meg az edzőmmel. Csak élveztem a napsütést, a meleget, a zajokat és a szagokat, amik a lovardával járnak. Imádom minden részletét. Beszélgettünk, lecsutakoltuk Szirmit, s el is feledkeztem egy percre arról, hogy mitől kellene félnem. Elfeledkeztem arról, hogy az élet nem folytogat, csak simogat. Ha hagyom neki.
Alig várom a következő alkalmat, mert hova tovább egyre többet merítek ebből, lelkileg és fizikálisan egyaránt. Várom az új lehetőségeket, amelyek rám várnak. Talán végre kezdem a félelmet úgy azonosítani az életemben, hogy az nem elvesz tőlem, hanem ad. Sok bukásra, álmatlan éjszakára és kudarcra van szükség hozzá, na meg egy nagy adag bátorságra. De őszintén hiszem, hogy megéri.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése