Az élet nagyon hasonlít a lovaglásra. A mindennapjainkra és az, ahogyan mindezt kezeljük emberként. Kapcsolatot építünk a lóval. A közelébe férkőzünk és lekeféljük a szőrét, répát adunk neki, kitisztítjuk a patáját és kifésüljük a sörényét. Meg kell szoknia a szagunkat, a jelenlétünket, el kell fogadnia, beengednie az életébe. Érdekes érzés az állat szemébe nézni, látni hogyan mozgatja felénk a füleit. Mindent érzékel, még az érzéseinket is. Aztán fel kell szerszámozni a lovat. Egyszer pokrócot teszünk a hátára, majd arra a nyerget. Ezután pedig fürgén kell lecserélni a kötőféket a kantárra. Érezni lehet a leheletét, az izgatottságot.
A móka csak ezután kezdődik, hiszen fel kell ülni a hátára, ami nem egyszerű. Olyan, mintha előhívná az ember régen elfeledett ösztöneit. A legelső alkalommal úgy ültem fel Jázmin hátára, mint egy krumplis zsák. Bizonytalan voltam és kíváncsi voltam arra is, hogy fog-e ellenkezni. De csak állt egy helyben és várt. Mintha tudta volna, hogy életemben először csinálok ilyet, ezért neki jobban kell figyelnie. Nem is hittem, hogy ez ilyen sok figyelmet, bizalmat és kitartást igényel. Akárcsak az élet.
És a lovak félnek, könnyen megijednek, kiszámíthatatlanul reagálnak az eseményekre. Ezt is első kézből tapasztalhattam meg, hiszen tegnap a felnyergelés közben beszaladt mögénk egy kutya, s bizony néhány centiméter választott el attól, hogy Jázmin hátsó patái megérjék a fejemet.
Mi emberek is ugyanilyenek vagyunk. Félünk, megijedünk attól, amit nem ismerünk. Ennek ellenére a ló hihetetlenül jó társ. Abszolút figyel ránk, igazodik hozzánk, bár néha engedetlen. Összhang. Ez az egész alapja mindennek, mégis nekünk kell a főnöknek lennünk, ami nehéz. Gyakran a saját életünket sem tudjuk irányítani, nemhogy egy kapcsolatot. A lóval való kapcsolatot pedig nem egyszerű kiépíteni. Nemcsak a fizikai erőnket, de a szellemet is igénybe veszi. A ló olykor rúg, talán meg is harapna. Ahogyan mi is tennénk. A szakirodalom és a kutatások alapján, amelyek évszázadokra nyúlnak vissza a lovak képesek érzékelni és beazonosítani az emberi érzelmeket, vagyis ha feszültek vagyunk és félünk, azt tudni fogja. Mégis szeretettel, törődéssel és idővel bízni kezdenek bennünk. Idejét sem tudom annak, hogy mióta vágytam ilyen nagyon arra, hogy valaki megjutalmazzon a bizalmával.
Mert szeretném, ha Jázmin megbízna bennem. De először magamban kell biztosnak lennem, először magamban kell bíznom. Mert a lovak érzékenységük ellenére erősen kitartanak döntéseik mellett és teszik azt, amit a legjobbnak vélnek. Azt hiszem van amit tanulnunk tőlük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése