Az embert élete folyamán sorozatos meglepetések érik. Olyan dolgok, amelyekre egyáltalán nem számít, amelyekre egyáltalán nincs felkészülve. Ez az élet rendje. S úgy hiszem abban rejlik az ember titka és története, hogy hogyan is reagál ezekre az eseményekre. Ezek határoznak meg minket, az ahogyan képesek vagyunk reagálni az eseményekre. Legyen az egy boldog vagy egy tragikus pillanat. Főként az utóbbi mutatja meg, hogy kik is vagyunk mi. Őszintén szólva jó magam sosem voltam túl jó a dráma, a stressz vagy a tragédiák feldolgozásában. Mindig túlságosan leragadok, túlgondolkodom, elbagatellizálom mindazt, ami történik velem. Pedig szeretném egyszerűbbre venni a figurát. Ha boldog vagyok, akkor valósággal repülök. Ha pedig szomorú vagyok: hetekre van szükségem ahhoz, hogy ismét a régi önmagam legyek. Ezek a dolgok szétszaggatnak, majd összeraknak bennünket. Ezekből a pillanatokból épülünk fel, s a kis kockák közötti repedések jelentik változást. Amelyek sajognak, ha rosszra fordul az idő vagy ha eszünkbe jut egy rég elfeledett emlék.
De az élet mindig megmutatja az utat és segít továbblépni. Bármennyire is kilátástalan legyen a helyzet, mert ez is hozzá tartozik. Gondoljunk csak arra, hogy amennyire rossz tud lenni az élet: éppen annyira gyönyörű is egy időben. Azt hiszem nem is arról van szó, hogy mindig mindennek a jó oldalát kell látni.. ez már elcsépelt. A jó dolgok akkor is bennünk vannak, bennünk élnek, ha a világ éppen összeomlik körülöttünk. Viszont a legnehezebb dolog az életben az, hogy önmagunkkal is szembenézzünk. Bennünk van a világ, bennünk van az élet, minden válasz, amit valaha kerestünk. És tényleg van happy end, tényleg van tündérmesei befejezés, mert az élet ilyen.
Akármennyire is hadakozunk ellene, vagy igyekszünk bebizonyítani az ellenkezőjét. Igen, valóban mi irányítjuk a saját életünket és döntünk a sorsunkról. De elemi részecskéinket, amelyek fogantatásunktól belénk van kódolva: azon nem változtathatunk. És úgy hiszem nem is kell. Itt jön be az elfogadás és a béke, amire szükségünk van a túléléshez. És szükségünk van valakire, aki valóban szeret. Aki nemcsak megjátssza az érzelmeit, aki képes elfogadni és mellettünk lenni, amikor kibírhatatlanok vagyunk.
Egyszer majd jóra fordul minden. Egyszer majd találkozunk valakivel, aki örökre megváltoztatja az életünket. Aki mellett észrevétlenül önmagunkká válunk, képesek leszünk legyőzni a démonokat és ez most nem a csöpögős NAGY Ő történetről van szó. Ez valóban létezik, akkor is ha nem hiszünk benne. Én magam sem hittem volna, főként néhány éve, hogy nekem is van lelki társam. Hogy lesz aki majd elfogad úgy, ahogy vagyok. Szeszélyesen, érzelmesen és makacson. Hogy lesz, aki majd nem akar átverni és irányítani.
Nehéz, de olyan gyönyörű, ami fölülmúlja a rosszat és képes elégtételt adni nekünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése