Stressz a köbön befejezés..

 Rájön az ember lánya idővel, könnyekkel és némi pofára eséssel, hogy az élet egyszerűbb, mint azt elsőre hinné. Kell hozzá az idő viszont, ez egy nagyon fontos faktor. És a türelem önmagunkkal szemben. Másképp nem megy, s bár mi emberek rendkívül makacsok vagyunk, szerencsére történnek velünk olyasmik, amelyek ráébresztenek ezekre. Van, aki többször esik. Én például nagyon sokszor esek, mint a kisgyerek, aki járni tanul, de sebaj. Minden esésből tanulok valamit és mindegyik után erősebbnek érzem magam. Úgy álltam neki leírni a gondolataimat, hogy ez az utolsó fejezet az elkezdett történethez. Na nem mintha véget ért volna, de úgy érzem mindent elmondtam, leírtam, amit kellett ezzel kapcsolatban. 

Bár nálam jobban senki sem szeretné elolvasni a befejezést. Nem látom a jövőt, sem hogy mi történhet velem, de abban bízom, hogy boldog véget ér majd. Ez a kis bevezeztő azt a célt akarta szolgálni, hogy az emberek nagyvonalakban tudják, mivel küzdünk mindannyian nap, mint nap. Mert sokan járnak hasonló cipőben.. ha nem is így nyilvánul meg az a sok szemét, amit ragaszkodással és a tökéletesség hajszolásával halmozunk fel magunkban. Nem tökéletes az életem, s igen még néha napján (többször is, mint szeretném) rám tör a pánik és kezdenem kell vele valamit. Annyi idő már eltelt, hogy egy valamit jó megtanultam: nincs mitől félnem. Ez is olyan, mint a biciklizés, a főzés. Gyakorolni kell és egyre jobb lesz az ember.

Megdöbbentett és egy időre depresszióssá tett a gondolat, hogy életemnek ebben a szakaszában ilyesmivel kellett szembenézzek. És ígérem nektek nem olyan szörnyű, mint ahogy elsőre hangzik. Engem is értek kellemes meglepetések. Büszke voltam magamra, ha sikerült felül kerekedni a félelmeken, ha sikerült megnyugodni. Hogy eltudtam engedni olyan kényszereket és rögeszméket, amik hosszútávon megkeserítették volna az életemet. Hogy megtanultam elfogadni (mértékkel) és elbúcsúztam emberektől, akikkel már nem egy ösvényen vitt az utam. Megtanultam, hogy jó kedvesnek, őszintének és önzetlennek lenni, de sosem a magam kárára. Hogy sokkal könnyebben fogadok el nem tetsző dolgokat, hogy megtapasztaltam: mindenkinek szíve joga aszerint élni az életét, ahogyan akarja. És végül de nem utolsó sorban mostmár tudom: ha fejre állok sem vagyok képes megváltoztatni egy embert, hogy úgy éljen, ahogyan szerintem helyes. Örülök, hogy önmagamat megismerem lassan.

Szóval a fene essen a stresszbe és az aggodalomba. Úgy akarok felkelni reggelente: hogy tudom kiért és miért. Aztán szelektálok, válogatok, mert van rá lehetőségem és élhetek a saját elképzeléseim szerint. Hálás is vagyok érte és igyekszem elfogadni azt, amit hoz az élet, s megoldani azt, amit meglehet.